Nyári napközis tábor: júl. 6 - júl. 15

 

 

Iskolánk tanulói idén is bekapcsolódtak a Katedra folyóirat által meghirdetett Irodalomversenybe. A verseny nem titkolt célja az volt, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, a könyveket, bővítsék szókincsüket, s megnyíljon számunkra a fantázia birodalma. A megmérettetés két nagy részből tevődött össze. Az első részben, 5 fordulón keresztül, a levelezős versenyben igényes feladatokat oldottunk meg. A legjobb 15 csapat kapott meghívót az országos döntőre, mely Dunaszerdahelyen zajlott. Felső tagozatos diákjaink két kategóriában küzdöttek. Az 5.-6. évfolyam alkotta az első, a 7.-8.-9. évfolyam a második kategóriát. Iskolánk mind a két kategóriában beküzdötte magát az országos döntőbe. 
Az első kategóriát az "IRODALOM- TENGER KALÓZAI" képviselték, s ők az országos versenyen a megtisztelő 3. helyezést érték el. Név szerint: Noémi Bugár, Nagy Ferenc Márk, Bazso Szabi
A második kategóriában két csapatunk is országos döntős volt. Az "OKOSKÁK" (Viktoria FöldesÁkos VéghSzajkó Alex) csapata, nagy örömünkre, a 2. helyet szerezte meg. 
Az "ARANYECSET" csapatunk (Bozsenyik VanessaRita MatejkaEszter Heizer) is nagyon szépen szerepelt, s méltón képviselte iskolánkat.
Gratulálunk mindenkinek és köszönjük a tanító nénik munkáját.
Büszkék vagyunk rájuk!

 

Iskolánkban minden évben megemlékezünk a Föld napjáról. Idén egy új projekter rukkolt elő Gajdoschík Tímea tanító néni: csináljunk a "semmiből valamit", vagyis újrahasznosításra ösztönzött bennünket. Minden osztály nagy-nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Voltak, akik önállóan neveztek be a versenybe, ők 40 voltak. Az osztályok közül mindenki ötletesebbnél ötletesebb dolgot készített. Az alsó tagozaton a 3. osztály munkáját találta a zsűri legjobbnak, ők pizzautalványt kaptak. A felső tagozatosok közül a 7. osztály bizonyult a legkreatívabban, ők igazgatói szabadnapot kaptak.
Mindenkinek nagy-nagy köszönettel tartozunk és gratulálunk a nyerteseknek.

 

Iskolánk névadójának, József Attilának tiszteletére immár 11. alkalommal ünnepi műsorral készültek lelkes tanulóink. Koszorúzással tisztelegtünk a nagy költő előtt.
Az ünnepi műsort Rigó Bianka szavalata nyitotta meg. Őt az igazgató úr ünnepi beszéde követte, majd iskolánk gyermekkórusa varázsolt el bennünket. A felső tagozatot az irodalmi színpad képviselte. Ezúttal József Attila életét és munkásságát elevenítették meg a "színpadon". Utána Korpás Éva, Madarász András és Sipos Dávid gyermekkoncertje következett. Szeretettel fogadtuk őket és nagy tapssal jutalmaztuk az előadásokat.

 

A Föld napja alkalmából versenyt hírdettünk tanulóink körében "Mentsük meg a Földet" elnevezéssel. Nagyon sok ötletes dologgal lettünk gazdagabbak. Voltak tanulók, akik egyénileg neveztek be, de nagyon sok osztály közösen készítette a tárgyakat.

 

A Föld napja alkalmából valamennyi osztályunk zöld sarkat alakított ki az osztálytermekben.
Nézzétek milyen szépek lettek!

 

Ismét részesei lehettünk egy csodás virtuális kirándulásnak. Most Írországban kalandoztunk.
Köszönjük az "idegenvezetést" Dobre Anettnek, iskolánk volt diákjának, aki megosztotta velünk élményeit, tapasztalatait.
Hova "utazunk" legközelebb?

 

Page 6 of 18

<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next > End >>

Naptár

loader

Közelgő események

No events found

Fotogaléria