Iskolánkat 4 tanuló képviselte a CO versenyen Dunaszerdahelyen, 2016. április 26-án: Nyári KornélBence TörökSeszták Lilla Elizabeth és Dóra Androvics. Köszönjük a csapatnak a részvételt.

 

Iskolánkat Bősön, 2016 április 28-án megrendezésre kerülő kosárlabda bajnokságon két csapat képviselte. Mindkét csaptunk az előkelő 2 helyet szerezte meg. Gratulálunk a fiúknak és felkészítőjüknek.

 

2016. április 26-án került megrendezésre iskolánkban a 7mérföldes csizmában heted7 határon át mesevetélkedő országos fordulója. Az iskolai, körzeti és területi fordulók után, melybe összesen 107 csapat nevezett be, az ország legügyesebbjei jöttek Vásárútra megmérettetni magukat. A legügyesebbek a nyárasdi Mesemáték és az egyházgellei Kalandorok voltak, akik képviselni fogják Szlovákiát a Kárpát-medencei döntőben, szintén Vásárúton. Minden résztvevőnek és felkészítő pedagógusoknak gratulálunk. Bízunk benne, hogy egy jó hangulatú, "mesés" napot töltöttünk együtt.

 

Az idei évben 15 kiselsőst irattak be iskolánkba. Az ünnepélyes beíratás a leendő elsősök műsorával kezdődött, őket követte iskolánk énekkara valamint az elsősök iskolába toborzós játéka következett. Utána a szülők az igazgató úrral egy külön osztályterembe vonultak, ahol kitöltötték a szükséges nyomtatványokat és tájékoztatót hallhattak iskolánkról. A leendő kiselsősök a tanító nénik segítségével feldatlapokat oldottak és megismerkedhettek leendő osztálytermükkel is. Mindenki nagyon ügyes volt. Sok szeretettel várunk mindenkit szeptemberben.

 

Április 11. - a költészet napja.
Mi is megemlékeztünk iskolánk névadójának születésnapjáról. Irodalmi kávéházat rendeztünk be, ahol sütemény és tea mellett a költő életútját kísérhettük végig a tanító nénik előadásában. Verseket is szavaltunk. Minden tanuló könyvjelzőt kapott emlékül.

 

A "Víz napja" alkalmából felső tagozatos tanulóink projekteket készítettek. Nagyon sokan kapcsolódtak be a pályázatba. A zsűri 2 kategóriában értékelt:
A., egyéni 
1. Noémi Gáspár
2. Sándor Máté
3. Viktória Bozsenyik
B., csoportmunka
1., VIII. osztályos lányok /Hencz Liliána, Méri Dóra/
2., VII. osztály /Molnár Bianka és csapata/
3. V. B osztály lányai /Bugár Viktória, Fodor Fanny, Takács Veronika, Hamarik Emese, Posztós Vivien, Miklós Noémi/
Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük mindenkinek a pályamunkákat.

 

„… a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat.
Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak,
de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg,
a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni.” 

                      (Johann Wolfgang von Goethe)

 

Ezúton szeretném meghívni

a Kedves Szülőket és leendő ötödikes gyermekeiket

az iskolai beíratásra,

amelyre 2016. április 21-én 8,00-tól 15,30-ig

kerül sor az alapiskola B pavilonjában.

/igazgatói iroda/

 

A tanév kezdetén minden beíratott tanulót teljes

tanszer- és taneszközcsomaggal ajándékozunk meg.

Read more: Beiratás az 5.évfolyamba 2016/2017
 

Page 7 of 18

<< Start < Prev 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Next > End >>

Naptár

loader

Közelgő események

No events found

Fotogaléria